ÜDVÖZLÜNK
Néhány szó erről az útmutatóról
Gratulálunk az eljegyzésedhez, biztos nagyon izgatott vagy! Az esküvő tervezés őrületes dolog és tudjuk, hogy elképesztően nehéz kitalálni hol is kezdd. A mi reményünk, hogy velünk, fotós- és videóssal lesz a legkönnyebb dolgozni, ezért készítettük ezt az útmutatót, hogy egyszerűbbé tegyük a szervezést.
Általában ugyan azokat a dolgokat kérdezik tőlünk, ezért láttuk értelemszerűnek összeállítani ezt az útmutatót, hogy végigvezessen titeket az esküvő teendőinek fázisain.
Szeretnél többet megtudni rólunk? Bemutatkozásunkat a Rólunk fülön találod.
Norbi és Eszter
JEGYES FOTÓZÁS
Végtelenül imádjuk a jegyes foglalkozásokat. Ennek jó néhány velős oka van.

Itt alakul ki köztünk az a bizalom és összhang amely által teljesen egymásba feledkezhettek és észre sem veszitek, hogy ez egy - a szó szoros értelmében vett - fotózás. Így az esküvő napján már a kialakult rutinnal tehetjük még gördülékenyebbé a megörökítést.
Az évek múltán viszont láthjátok azt az átalakulást, amikor is jegyes párból még boldogabb házaspár, majd család lettetek.
Olyan környezetben és ruhákban lehettek megörökítve, amely Titeket igazán jellemez. Legyetek a természet vagy az urbánus környezet szerelmesei, ott fotózkodhattok ahol nektek az a legkényelmesebb. Esetleg menjünk vissza az első randik helyszínére? ;)
Az elkészült képek előhívva is testet ölthetnek és az esküvő dekrációjának, a meghívók vagy a szülői ajánékok részei lehetnek. Több legyet egy csapásra? Naná!
Ajánlataink között megtaláljátok csomagba foglalva, vagy kérhetitek akár külön, kiegészítőként is.
ELSŐ MEGPILLANTÁS (First Look)
Ha azon tanakodsz ez a program nektek való-e, segítünk eldönteni.
Amikor a vőlegény előszőr látja meg menyasszonyát teljes gyönyörűségében ragyogni, az varázslatos pillanatokat hoz létre. Ez a kis privát találkozó, amit együtt tölthettek még a ceremónia előtt egyre népszerűbbé vált az utóbbi években.

Rendszerint négyesben zajlik és olyan módon, hogy itt nem instruálunk és nem is zavarunk titeket, némán hagyjuk, hogy átéljétek az érzelmeiteket. Egy perc, netán öt? Rajtatok múlik és csak akkor folytatjuk, ha már látjuk, hogy készen álltok.
Van néhány jó ok arra, miért érdemes megfontolni az első megpillantás meghittebb perceit.

Összegyűjtöttünk hármat:
01.
Az első megpillantás kimenekít egy picit a zűrzavarból
Amint a vendégek megérkeznek és elkezdődik a ceremónia a nap hihetetlenül felgyorsul. Ezek azok az utolsó pillanatok, amelyeket még kettesben tölhettek, mielőtt az esküvő napjának programjai elsöpörnek Titeket. Reflektálhattok az útra, ami ide vezetett kettőtöket...
Az esküvő hajlamos egy forgatag lenni az idő pedig repül. Sok a teendő és szeretnétek mindenkivel találkozni, szót váltani. Mi mindig arra bátorítunk, hogy amikor lehet csaljatok magatoknak pár percet és éljétek meg mindazt ami körülöttetek történik.
02.
A kreatív, páros fotóitok első sorozata itt már el is készülhet
Ha nincs első megpillantás a kreatív fotózásotok nagy része általában a ceremónia után készül (Amikor a Nap már alacsonyabban jár). A családi csoportképek pedig szinte mindig közvetlenül a ceremónia/szertartás után készülnek, hiszen ekkor a legegyszerűbb összehívni a vendégeket. 
Az első megpillantás időt nyithat még a ceremónia előtt kettőtök érzelmes fényképeire, továbbá a szülők, koszorúslányok a fiú csapat és a hozzátok legközelebb állók veletek töltött momentumaira, amelyekből gyönyörű emlékek készülnek. Emiatt nem kell sokáig távol maradjatok az est kezdetén. 
03.
Rossz időjárás kivédése / Felfrissülés az első megpillantás után
Ha épp az esküvőtök napjára rossz idővel kell számoljunk érdemes tervezni az első megpillantást, hiszen több lehetőséget, opciót ad a fotók készítéséhez. Ha délután a ceremónia után esőt ír, hálás leszel, hogy a páros képek nagy részét már korábban elkészítettük.
A következő tanács az érzékenyeknek szól. Ha már ismered magad, hogy a könnyeid potyogni fognak, amikor először meglátjátok egymást, akkor jó tudnod, hogy ezután még bőven van idő felfrissíteni az arcotokat a ceremónia kezdetéig. Talán még nyugodtabbak is lesztek, mintha az oltárnál találkoznátok először.

Igen vagy nem, de amikor először meglátjátok egymást az esküvőtök napján az lélegzetelállító lesz."
Esküvő fotózás tippek
Számíthattok ránk, hogy lesz elég idő minden szép fotó és videó elkészítésére. 
Egy teljes napos esküvő fotózás/videózás így néz ki a mi szemszögünkből:
11:00
Norbi és Eszter megérkezik a részleteket rögzíteni
A nap kezdetén ~30 percben fotózzuk/videózzuk a helyszínt és részleteit.

11:30
Ezután szintén ~30 percben fotózzuk/videózzuk a ruháitok, dekor és kiegészítőitek részleteit.
Ehhez szükségünk van rá, hogy öltözékeitek és kellékeitek előre kikészíteve várjanak minket a szobáitokban. Javasoljuk, hogy természetes fénnyel teli készülődési helyet válasszatok és lehetőség szerint tartsátok rendetlenségtől mentesen a teret.
Csodálatos lenne, ha a gyűrűket, ékszereket, cipőket, fátylat, parfümöket, meghívót és egyéb személyes emléktárgyakat egy helyre gyűjtenétek. 
Kérjük, bontsd ki a ruhát, de ne törődj a stílizálással, – szép helyre tesszük majd!
12:00
Megkezdőhet a készülődés megörökítése.
 ~30 perc fotózás/videózás a vőlegényről, családjáról, férfi barátairól.
Fontos, hogy a vőlegény és a menyasszony készülődése ne egyszerre, hanem egymás után történjen!
Így tudunk hatékonyan egyszerre részt venni és fotózni/videózni azon.
A vőlegény családjának, tanújának érdemes részt vállalnia. Itt sok meghitt és érzelmes kép készülhet.
12:30
A menyasszony készülődése ~30 percben.
Ideális esetben mire megérkezünk, a haj és a smink már kész, a ruhát felvetted de még hiányoznak az utolsó simítások, ékszerek stb... (Ha valami késlelteti a nap kezdetét, az gyakran a haj és smink.)
A menyasszony családjának, koszorúslányainak érdemes részt vállalniuk. Itt rengeteg nagyszerű és érzelmes kép készülhet.
13:00
Első megpillantás
(Ez történhet a készülődés, a ceremónia vagy a rendezvény helyszínén, vagy ahol szeretnétek anélkül, hogy messzire mennénk.) A portréképeitek első részének elkészítését itt el is kezdjük. (Ettől függetlenül szeretünk titeket elvinni napnyugtakor tovább bővíteni a portrékat és kihasználni az aranyló fénysugarakat.)

14:30 Állófogadás & Vendégvárás
A vendégek megérkeznek és feltöltődnek étellel, itallal.
15:00
Koszorúslányok, férfi csapat, barátok portréi
Szórakoztató, jókedvű fotózokdás a hozzátok legközelebb állókkal, amíg a ceremónia el nem kezdődik.
16:00
Közeledik vagy elkezdődik a ceremónia.
Ez idő tájékán szüneteltetjük a portrék fotózását és a CM/vőfény átveszi az irányítást, hiszen kezdődik a nap hivatalos része. Itt már nem instruálunk hanem gondos odafigyeléssel megőrzünk nektek minden fontos történést, interakciót.
16:30 vagy 17:00
Polgári ceremónia és/vagy egyházi szertartás.

Mindent gyönyörűen dokumentálunk.
18:00
Csoportképek
Eljött az ideje a csoportos fotózásnak. Nagy- és kiscsoportos képek, barátok, rokonok itt az idő, hogy mindenki odamenjen hozzátok egy fényképre (vagy többre)!
(Közvetlenül a ceremónia után készítünk családi portrékat, mert mindenki egy helyen tartózkodik akire szükség van. Érdemes egy kis energetikus zenével aláfesteni és némi frissítőt is felszolgáltatni a közelben. Ez megakadályzoza, hogy a vendégeknek könyebb legyen kivárni a sorukat.)
19:00
A vendégek bevonulnak a rendezvényhelyszínre mi pedig megyünk kreatív fotózni & videózni.
A csoportképek után van időtök egy nagyon rövid felfrissülésre. Aztán kezdődhet vagy folytathatjuk a kreatív páros fotózást kettőtökről a gyönyörű naplemente aranyló fényeiben. (Természetesen minél több időt szánunk itt a fotókra, annál lehengerlőbb galériátok lesz. Mi szorgalmazzuk, hogy akár 60 percet is szánhattok erre!)
Alternatív esetben az első és a második fogás között is mehetünk.
20:00
Vacsora
Az este meghitt része, itt rendszerint a szolgáltatók is pihenőt tartanak; majd folytatódhat az ünneplés.
21:00
Tánc, party, játékok
Találkozunk a táncparketten! Nem bújunk az arcotokba, de kivesszük a részünket a buliból és mindenki energiáit lencsevégre kapjuk.
23:00
Tortavágás, menyasszony vagy menyecsketánc
A tortavágás akkor a legszebb, ha körbeállnak Titeket és úgy ünnepeltek. Ha szembe vagytok a vendégekkel, akkor gyakran egy üres fal a háttér, amellyen szemben a vendégek ölelése sokkal szebb tud lenni. :)
00:45
Búcsúzunk és indulunk haza biztonságba helyezni az emlékeiteket.
Menyasszonyi tárgyak
Vőlegény tárgyak
A GYŰRŰK
Amikor csak tehetjük, mindig igyekszünk lefényképezni a gyűrűket, amíg Ti készültök. Ha lehetséges, az esküvő előtt tisztítsátok meg az eljegyzési gyűrűt, vagy tisztíttassátok ki ékszerésszel.
Az otthoni tisztításhoz áztassátok a gyűrűt mosogatószeres meleg vízbe 20-40 percre. Ezután óvatosan dörzsöljétek át egy puha fogkefével, öblítsétek le, és szükség esetén ismételjétek meg.
Formális családi portrék
AZ EGÉSZ CSALÁD KIÖLTÖZVE ÉS EGYÜTT
A családi portrék hihetetlenül fontosak. Bár lehet, hogy nem ezek a nap legszórakoztatóbb vagy legélvezetesebb pillanatai, ezek a fotók az örökséged részét képezik, és évek múltán válnak még értékesebbé.
Igyekszünk a lehető legjobban felgyorsítani és megkönnyíteni a dolgokat. Érdemes tudatni velünk a speciális körülményű csoportképeket összetételét (például elváltakról), hiszen így magabiztosan és empatikusan tudjuk kezelni ezeket a szituácókat.
Javasoljuk, hogy a csoportfotózás a ceremónia után kerüljön megrendezésre, amikor mindenki jelen van. A helyszíne preferálhatóan árnyékos és tágas legyen de ezt segítünk eldönteni az esküvő napján.
 Összeállítottunk nektek egy kiindulópontot a fotózásnak ehhez a részéhez:
Esküvő fotózás lista
Ez a lista csak egy kiindulópont, adjátok hozzá a saját variációitokat és mi szívesen elkészítünk minden kért családi portrét, amíg csak az idő engedi.
Bónusz Tippek
01. Ne felejtsetek el enni/inni!
Ha a nyári hónapokban házasodtok, mindig jó ötlet egy kis harapnivaló/víz a programok között, hogy megelőzze a zübörgő hasat és a szédülést!
02. Készüljetek a melegre!
A nagy melegben a hideg víz, néhány legyező vagy napernyő segíthetnek hűvösen tartani – különösen a férfiakat, akik több réteget viselnek.
03. Rendeld a csokort időre!
Szállíttasd a csokrokat időben, hogy már jelen legyenek a részletek és az első megpillantás fotózásánál. Gyakran vízben szállítják, és használat előtt le kell szárítani. Ha kéznél van papírtörlő, az segíthet.
04. Első meglátás a szülők számára
Ezek a megható pillanatok nem csak nektek szólnak, de épp annyira a szüleiteknek is. Kérlek tájékoztassátok azokat a családtagokat, akikkel szeretnétek ilyenben részt venni, hogy ők is készen, teljesen felöltözve várjanak, amire ti is elkészültök. Így ők is magabiztosan szerepelhetnek ezeken a bensőséges fotókon.
05. Kényelmi idő a programok között
Ha az állófogadás, készülődés helyei, ceremónia és vacsora helyei máshol vannak, mindenképp számoljatok fel 15-20 percet a programok között némi holtidő miatt. A legtöbb késedelem a parkolás és odajutás körülötti szöszmötölésből adódhat.
06. Szórakoztató esti fotózás és videózás
Az este folyamán a partyszemüveges, képkerestes, különleges bulifotókat velünk is elkészíttethetitek. Nektek is van lehetőségetek, hogy 'paparazzi' stúlusú fotókat készítsünk rólatok vagy akár a vendégekről. Ez nem csak az est hangulatát dobhatja fel, de tovább színesíti a galériátokat.
Lehetőség van továbbá a vendégeknek videó alapú üzeneteket, jókívánságokat hagyni számotokra. Szeretjük, ha a násznép is bátran kiveszi a részét az emlékek gyártásában!

További bejegyzések:

Back to Top